A Prizma Közösség Pilótafülkéjének mindhárom tagja, Pohl Zsófi, Dr. Szabó A. Zsófia és Vay Blanka is válaszolt a Humen online kérdéseire a transzneműek nem és névváltoztatási tilalmával kapcsolatban.

Pohl Zsófi: „Gyakorlatilag rózsaszín háromszöget ragasztanak a személyinkbe”

Egy másik fontos változás a transzneműek láthatóságának növekedése. Az emberek többsége az ismeretlentől szokott tartani, és nem véletlen, hogy ott féltek legjobban a menekültektől, ahol még sosem láttak “migránst”. Az, hogy a transzneműek többsége nem akarja hirdetni magáról a transzneműségét, és láthatatlanul beilleszkedne a társadalomba, jelentősen nehezítette azt, hogy emberként megismerjenek minket. Valójában azzal, hogy mindannyiunkat láthatóságba kényszerít a kormány, hosszú távon a transzneműek elfogadását és a társadalmi szolidaritás kibontakozását segíti, mert a többség lassan rá fog döbbenni, hogy ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők. Persze ez most nekünk nagyon nehéz helyzet, de segíteni fogjuk egymást, ahogyan csak tudjuk.

Dr. Szabó A. Zsófia „Nem is magamért aggódom, hanem a sorstársaimért”

A Magyarországon élőket viszont a kormányzati politika kvázi koncként vetette a farkasok elé. Bűnbakot csinált az amúgy is hányattatott sorsú transznemű emberekből azért, hogy elterelje a figyelmet más, az ország szinte teljes lakosságát érintő galádságokról. Azzal a szándékkal, hogy ha felemeljük a hangunkat önmagunkért, záporozni fognak az olyan vélemények, hogy a vírus okozta krízishelyzetben miért foglalkozunk ilyen önző és lényegtelen ügyekkel, mint a saját életünk.

Pedig első körben a kormány foglalkozott ezzel, a salátatörvény paragrafusába foglalva a jogfosztást.

Tipikus populista, demagóg taktika: vádold az ellenfeleidet azzal, amit te csinálsz. Sajnos kitűnően működik, az emberek jelentős része ziccer nélkül beveszi ezt a fajta kommunikációt.”

Vay Blanka „Olyan, mintha törvényileg tiltanák be a balkezes ollókat”

Fun fact, hogy ha a transzneműek e szerint járnak el például a mosdók és öltözők használatával, nem csak maguknak okoznak komoly kellemetlenségeket és veszélyeket, de a többségi társadalmat is zavarni fogják, gondoljunk csak a gyakran kifejezetten maszkulin megjelenésű transz férfiakra, akiknek a kormány szerint most a női tereket kell használniuk. Mennyire fognak örülni nekik ott? Nem mondom, hogy a kormányt ez nem érdekli, mert szerintem igen. Kifejezetten szívesen szítanak ellenségeskedést a kiszolgáltatott kisebbségek körül. Ezt, ha máshonnan nem, akkor a szegregált romáknak megítélt kártérítés körüli ténykedésük megmutatja.

Az interjúsorozat többi része a Humenonline oldalán olvasható.

%d bloggers like this: