2018 harmadik negyedéve több izgalmas lehetőséget biztosított az országhatárokon túl is. Még június legvégén a Transgender Europe (TGEU) által két évenként szervezett, immár hatodik Transgender Councilon vettünk részt, Antwerpenben. A két napban számos izgalmas előadás vagy éppen műhelybeszélgetés volt, bár az ember még néhányszor ugyanennyi időt rá tudna fordítani a témákra és még akkor sem érezné túl soknak.

 

Augusztus elején pedig a Stockholmban rendezett Euro Pride-hoz kapcsolódó emberi jogi konferencián volt egy panel résztvevője Szabó A. Zsófia,  csoportunk tagja. A panel témája a különböző területeken küzdő emberi jogi szervezetek tapasztalat-átadása egymásnak, illetve hogy mit tanulhatunk egymástól. A konferencián voltak transz-specifikusabb panelek is, ott a TGEU képviseltette magát, mi a hallgatóságból járultunk hozzá a beszélgetéshez.

 

A nyári programok lezárultával egy kis szünet állt be, ám a negyedik negyedévben sem maradunk ki a nemzetközi vérkeringésből. Október végén lesz Amszterdamban egy összejövetel, ahol különböző perifériára szorult csoportok, a nekik szükséges gyógyszerhez jutásáról lesz szó. Így a transzneműek, az abortuszra kényszerülők vagy éppen a HIV fertőzöttek  sok államban kifejezetten hátráltatott csoportjainak speciális igényeiről és a megküzdési stratégiákról lesz szó. Az internetes gyógyszerhez jutásban rejlő lehetőségek és veszélyek felmérésével, jogi viszonyokkal és az egész helyzet előre mozdításával is foglalkozunk majd. Az eredményekről a következő hírlevelünkben mindenképp beszámolunk.