Dr. Szabó A. Zsófia szakvéleménye a Válasz.hu tutimegmondó cikkéről.

A minap szembejött a Válaszban megjelent „Nyugaton átoperálják a gyerekeket? 18 kérdés és válasz a nemváltó kiskorúakról” című cikk, Laky Zoltán klaviatúrájának gyümölcse. Mivel a műben hemzsegnek a csúsztatások, ami beszédtéma volt a szerkesztőségben, mindenképpen érdemes egy kis pontosítást, olvasónaplót adni mellé, hogy a laikus olvasó ne vesszen el a linkek és adatok tengerében.

A cikk jól indul, az első tíz pontja kifejezetten biztatónak, támogatónak tűnik. Szerzőnk, Blanka képe is szerepel benne, szóval nagyon menő! Elalszik a figyelem, megengedőbbé válik az ember. De az igazi műsor csak ezután kezdődik.

A 11-es ponttól sorjázni kezdenek a konzervatív, transzellenes toposzok. A szerző komoly mennyiségű linkkel igyekszik alátámasztani mondanivalóját, – ami egyébként dicséretes is lenne –  miszerint 18 éves kor alatt bármilyen nemi megerősítő kezelés, beleértve a pubertás blokkolása egy felelőtlen, elrugaszkodott, tudományosan nem megalapozott eljárás.

Nem érdemes minden egyes linket kielemezni, mert az hosszabb lenne, mint maga a Laky-féle cikk, ezért inkább csak szemezgetni és néhány jellemző és fájdalmasan félremagyarázott pontra fogok rávilágítani, hogy az is helyiértékén tudja kezelni a művet, aki egyébként nem a téma tudora.

Vigyázat, így sem lesz rövid!

Mutasd, mik ezek a csúsztatások!

A 12-es pontban rögtön két, már évek óta cáfolt mítoszt rángat elő halottaiból: az egyik az ún. pubertásblokkolók okozta csontsűrűség-veszteség és a fiatalkori nemi diszfóriában szenvedők 80%-os születési nemhez való visszatérése. Mindkettőt ebben a cikkben cáfoltuk a magyar olvasóknak, referenciákkal.

Tovább haladva jópár linkekkel alátámasztott tény merül fel, ám azok magyarázata gyakran pont ellentéte a linkelt cikkek állításainak. Ilyet is láttunk már korábban, bevett taktika konzervatív véleményvezérek között.

Nézzünk is meg párat!

  • A kezelések vitatott hatékonysága

Az, hogy az affirmatív kezelések hosszútávú hatékonyságát hiányolják pl. a svéd elemzésben, nem igaz. A szerzők az irodalom szűkösségét emelik ki és további, sokkal szélesebb körű, hosszú távú kutatásokat javasolnak, ami jogos.

A stockholmi Karolinska Intézet tavasszal valóban megszüntette a 18 év alatti transznemű fiatalok mindenféle hormonális kezelését. Ez jó nagy felzúdulást váltott ki az érintettekből és családtagjaikból, mert a januári, brit Bell v. Tavistock – azóta fellebbezett, tehát folyamatban lévő – bírósági döntés nyomán egy hirtelen, megelőző jellegű, önvédelmi lépés volt, hogy nehogy véletlenül őket is perbe fogja egy felháborodott szülő a brit minta alapján.

Egy teoretikus lehetőségtől való félelemből feladták a bennük bízó fiatalok tucatjainak kezelését, fokozva problémáikat.

  • A kezelésre jelentkezők számának növekedése

Másik hasonló példa az az állítás, hogy már a holland módszert magalapozó kutatások szerzői is visszakoztak. Pont, hogy nem, mert ha az ember nem csak a linkelt cikk rövid összefoglalójából szemezget, hanem elolvassa az eredményeket kielemző diszkusszió részt is, ott áll fehéren-feketén:

igaz, hogy az elmúlt évtizedben látványosan, sokszorosára nőtt a nemi diszfóriával segítséget kereső fiatalok száma, de ez nem valami felületes divat, hanem az esetek pont ugyanolyan komolyak, mint az azt megelőző évtizedben.

A jéghegyet hozták példaként: korábban csak a csúcsa látszott, de most már egyre nagyobb részét vagyunk képesek észlelni. Magyarázatként a transzneműség nagyobb láthatóságát és elfogadottságát írják. A fiatalabbak nagyobb aránya meri felvállalni a nemi diszfóriáját, mert már nem félnek a társadalom ellencsapásától annyira.

Balkezesből sincs több, mint ötven évvel ezelőtt, csupán akkor nagyobb erővel verték ki az emberek fejéből. Azt meg, hogy republikánus vezetésű államok tervezik, illetve Arkansas már be is vezette a 18 év alatti transzneműek kezelésének tiltását, ne nevezzük már tudományos bizonyítéknak!

  • Az öngyilkosság gyakorisága

A 15-ös pontban egy másik svéd kutatásra hivatkozik a szerző, azt írva, hogy „a nemváltó transzneműek körében ugyanolyan magas marad az öngyilkosság előfordulása, mint nemváltás nélkül lenne.” Elolvasva a svéd kutatást, kiderül, hogy a szerző által nemváltásnak egyszerűsített folyamaton, – ami magában foglalja mind a nem jogi elismerését, mind a nemiszervi megerősítő műtétet – átesetteket kizárólag a nemi identitásuknak megfelelő cisznemű emberekkel hasonlítja össze.  (Tehát azokkal, akiknek a nemi identitása megfelel a születéskor anyakönyvezett nemével.) Azaz a transznemű és cisznemű nőket illetve a transznemű és cisznemű férfiakat hasonlítja egymással össze, a képben sehol nem szerepelnek olyan transznemű emberek, akik nem tudtak vagy akartak végigmenni a szerző által nemes egyszerűséggel nemváltásnak nevezett úton.

 Teljesen érthető, hogy a transz populációban miért marad magasabb a pszichiátriai kórképek és az öngyilkosság, illetve még a szív- és érrendszeri problémák aránya is: sem a jogi folyamattól, sem a nemi szervek önképhez való igazításától nem szűnik meg a társadalom külső nyomása. Ettől még nem éri varázsütésre kevesebb diszkrimináció az érintetteket, hiszen ha transzneműsége látható marad, ha addig is az volt.

Az, hogy továbbra is valami természetellenes kreatúraként tekintenek az emberre, érthető módon nem tesz túl jót a lelki és testi egészségnek.Szóval a tudományos cikk állít valamit, amiből a Válasz szerzője egy egész más állítást vezet le.

  • Több a lány?

A 16-os 17-es pontokban ismét cáfolt mítoszok szellemének megidézését látjuk. Az tény, hogy a születéskor lányként anyakönyvezett fiatalok aránya valóban jelentősen megnőtt, ám az okok félremagyarázása ismét tetten érhető. Amit a szerző divatként emleget, az valójában a korábban megjegyzett nagyobb elfogadás és láthatóság következménye.

Azt magam sem tartom kizártnak, hogy a fiatal lányok egy része a szexizmus és a bullying hatására érzi azt, hogy fiúként jobban ellen tudna állni ezeknek, és ezt integrálja az énképébe. De mivel a hivatalos protokollok első lépésként mindig a mentális segítséget és tanácsadást javasolják – még a szerző által demonizált WPATH Standards of Care is -, ezek az esetek nyilvánvalóvá válnak, mielőtt a hormonális lépések elkezdődnének.

Mire is gondolt a költő?

Az egész cikket végigolvasva kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a szerző jobbra és balra is kiosztana egy-egy pofont, hogy most már aztán mindkét oldal viselkedjen rendesen és igazodjon végre – csak az általa képviselt, vélt vagy valós – mérsékeltséghez és normalitáshoz, különben irgumburgum!

Ha nagyon párhuzamot szeretnék találni, azt mondanám, hogy a jóindulatú szexizmus mintájára szabva jóindulatú transzfóbiával állunk szemben.

Mindezek alapján konklúziónak és zárszónak kiemelném a kritikus olvasás fontosságát. Mint látható, a cikk számos korábbi cikkre referál. Az ember hajlamos abba a hibába esni, hogy elfogadja a cikkben kapott értelmezéseket, hiszen mi másért tenné oda a referenciát a szerző? Pedig e helyett sokat szándékosan vagy felületességből félremagyaráz. Sajnos bele kell ásnia magát az embernek mélyebbre, elolvasgatni a linkelt cikkeket is, rengeteg idővel és idegennyelv-tudással, meg ne adj’ isten tudományos képzettséggel felvértezve, hogy teljességében lássa az ember a referált cikkek által mutatott valós képet.

Tudom, ez a jelenlegi, nagyon felfokozott ritmusú világunkban szinte lehetetlen, hiszen percenként jön információ-morzsa és agyunk keresi az újat. Mégis, érdemes elmélyedni néha a hiteles forrásokban, mielőtt egy-egy témáról veretes véleményt formálnánk. Ha meg ez nem megy, akkor pedig bízzunk a szakértőkben és az olyan porszemnyi szakmai szervezeteben, mint a WHO vagy az Amerikai Pszichiátriai Társaság, hogy csak két példát említsek, ha már a WPATH-et, a transzneműek egészségével foglalkozó szakemberek világszervezetét pártosnak is tekintjük.

A szerző az elméleti orvostudományok doktora és a WPATH tagja… ajaj!