Egy indiai transz nő, akit kisgyerekként elhagytak a szülei, öt árva gyerek nevelőanyja lett, -hogy ne kelljen úgy szenvedniük, ahogy neki.

Manisha Indiában, a Chhattisgarh tartománybeli Pakhanjur városában él, ahol hét lányt és egy fiút vett a szárnya alá. Bár nehezen él meg, elkötelezett, hogy szerető otthont biztosítson mindannyiuknak – olyasvalamit, ami neki gyerekként nem adatott meg.

“Átérzem, mennyire fáj, ha nem szeretnek, ha nem gondoskodnak az emberről. Ha egy árva gyerekre bukkanok, akkor hazaviszem” mondta a Gaon Connection újságnak.

Manisha kiskorától kezdve tudta, hogy más, és kegyetlenül kiközösítették érte. Az iskolából elkergette a többi gyerek, otthon pedig bezárták a szüleik hogy “ne ejtsen foltot a becsületükön”. Aztán egy nap, amikor csak öt éves volt, egyedül hagyták, hogy éhenhaljon.

“Az anyám és az apám nagyon fiatalon hagytak el” mondta. “Nehéz gyerekkorom volt, és sokszor nem tudtam mit enni. Megfogadtam, hogy ha felnövök, hozzám hasonló gyerekekről fogok gondoskodni, akiknek nincs családjuk.”

Manishát egy másik transz nő fogadta be, és most ugyanezt a kedvességet adja tovább anyaként. Lakhatást, élelmet, gondoskodást és családot nyújt ezeknek a gyerekeknek, akiknek egyébként az utcán kellene élniük. A legtöbben kislányok, akiknek a szülei nem tudtak vagy nem akartak gondoskodni róluk, az egyiket pedig meg is próbálta megölni az édesanyja. Az egyik idősebb gyerek transznemű, mint Manisha, és a legfiatalabb egy hét hónapos fiú, aki mindkét szülőjét elvesztette.

Manisha esküvőkön és gyermekek születésénél táncol és énekel, ez a transznemű indiaiak hagyományos foglalkozása, ezzel keresi szerény kenyerét. A vírushelyzet miatt azonban nehéz idők járnak, ezért állatokat is tenyészt, hogy élelmet biztosítson a családjának. Legnagyobb álma, hogy saját árvaházat építsen, hogy annyi gyereknek tudjon fedelet biztosítani, amennyinek csak lehet.

“Se az apám, se az anyám nem szeretett engem. Nem emlékszem, hogy a szüleim bármikor szeretően bántak volna velem” mondta a Brutnak. “Ma is sok ilyen elhagyott, kitagadott gyerek van. Tudom, milyen érzés, ezért ha látok egy árvát vagy elhagyott gyereket, az anyjuk leszek és felnevelem őket.”

Forrás: a pinknews cikke. A továbbiakban sem tervezünk nagyon cikkeket fordítani és újra közölni, de ennek nem tudtunk ellen állni.

%d bloggers like this: