Talán két hónapja keresett meg minket Klopfstein-Laszlo Balint rendező, hogy egy rövidfilmhez keres transz női szereplőt. A Transz Zóna csoportban kidoboltuk, és rövid időn belül megtalálták egymást Csillag Tamara Szilviával. Legközelebb akkor hallottunk róluk, (nem sokára), amikor kiderült, a rövidfilmet 1200 induló közül beválogatták egy párizsi filmfesztivál döntősei közé. Ahol a díjátadón kiderült, hogy idén kivételesen nem két legjobb színész díjat adnak ki (egy férfit és egy nőit), hanem egyetlen egyet: Tamarának.
És akkor itt átadjuk neki a szót, hogyan élte meg ő ezt a kalandot.
A kommentek között láthatjátok a filmet is magát.
Gratulálunk neki is és az egész filmes csapatnak! 

Sziasztok!
Ne haragudjatok, ha beszámolóm nem lesz tökéletes, de még mindig az események hatása alatt vagyok. Lelkem a sírás és a meghatottság között imbolyog.
Nektek is köszönhetem ezt a sikert, hiszen Nálatok találtam rá erre a szerepre. Külön köszönetet mondok a stáb tagjainak, nélkülük nem készült volna el ez a film. Ez tökéletes csapatmunka lett.
Mikor megláttam a forgatókönyvet, nagyon megtetszett a történet. Valami hasonló történt az életemben is. Nekem is van gyerekem, hasonló korú mint a filmben szereplő Leo. Belegondoltam, mi lenne ha az én fiam is így cselekedne.
Döntöttem jelentkezem a szerepre. Szerencsém volt, enyém lett a szerep.
Ez a kisfilm több órás forgatással készült el. A forgatás szuper volt, jól éreztem magam. Jó érzés volt, hogy egy filmben önmagamat adhatom.
Mikor megtudtam, hogy egy nemzetközi filmpályázatra készül, külön jó érzéssel töltött el. Titokban reménykedtem, hátha sikert is érünk el.
Forgatás után visszatértem a mindennapi életbe. Dolgoztam, éltem szokásos életem.
Közben megtudtam, hogy 1200 filmből bekerült a legjobbak közé. Ez már jó érzéssel fogott el. Belegondoltam, Csillag Tamara nevét kint látják. Egy magyar személy akit megismernek. Belegondoltam, hogy ezzel nem csak én leszek ismert, hanem , hogy sok hozzám hasonló személy is.
Kiderült a film sikere itt nem állt meg. Meghívtak minket a díjátadó gálára. Mikor ezt megtudtam a sírás kerülgetett. Én kint Párizsban ? Egy álom. Nem álom volt, valóság.
Én az ismeretlen magyar személy egy nemzetközi gálán. Az érzést nem is lehet leírni.
Kiérkezésünk után fantasztikus fogadtatásban volt részünk. Sokan gratuláltak és dicsérték a filmet. Nekem meglepetés volt, hogy kint ilyen pozitívan fogadtak minket. Ilyen fogadtatás után titokban elkezdtünk reménykedni, hátha díjaznak minket.
Elmentünk a Gálára, sok embert ismertünk meg. Jól éreztük magunkat.
Elkezdték vetíteni a legjobb filmeket. Jó volt köztük látni a miénket is. Azt hittem ez a csúcs. Nemzetközileg látják a stáb és az én nevemet. Gondoltam már ez megér mindent.
Vetítés után jött a díjátadó. Adták át a díjakat kategóriánként .
Egyik díjnál mondták, ezt a díjat minden évben külön férfi és női szerepben szokták kiadni, de idén csak egyet adnak ki. Ezután mondták a nevemet. Először fel sem fogtam. A többiek mondták, hogy ez én vagyok, menjek ki. Kimondhatatlan érzés volt. Kimentem, átvettem a díjat és a sírás kerülgetett.A hangom elakadt, szólni sem tudtam. Fantasztikus volt. Belegondoltam, hogy Én ,akit itthon nem is ismernek, kint egy rövid időre majdnem sztár vagyok. Villogtak a vakuk, jöttek az interjúk.
A gála hátra részét végig sírtam, de most nem elkeseredésemben, hanem az örömtől.

%d blogger ezt szereti: