“Határozottan elítéljük azokat az írókat és szerkesztőket, akik a munkájuk transznő-gyűlölő tartalmával viszályt és gyűlölködést keltenek a LMBTQI közösségekben.”
Nyolc neves leszbikus és biszexuális nőket célzó magazin együttes nyilatkozatban állt ki a transz emberek mellett.
A DIVA, Curve, Autostraddle, LOTL, Tagg, Lez Spread The Word, GO Magazine és a DapperQ magazinok képviselői mind aláírták a nyilatkozatot, amelyben egyöntetűen közlik, hogy “a transz nők igenis nők, és részei a közösségünknek. Nem gondoljuk, hogy a transz nők támogatása ellentmond a leszbikusságunknak: sokkal inkább úgy érezzük, hogy a transz barátaink, szerelmeink, szüleink, gyermekeink, kollégáink és testvéreink gazdagabbá teszik az életünket.”
A nyilatkozat a médiában megjelenő transzellenes riportokra, valamint a transz jogok ellen felszólaló leszbikusokra válaszul készült.
Tüntetők a transz jogok ellen
Múlt nyáron leszbikus tüntetők egy csoportja tartóztatta fel a londoni Pride menetet. Többek között azt sérelmezték, hogy számos fiatal butch leszbikus elhamarkodottan transz férfiként azonosul ahelyett, hogy elfogadná a leszbikusságát. Ezen kívül azt is rossz néven vették, hogy a transz nők a péniszük ellenére hozzá szeretnének férni olyan nőknek fenntartott helyekhez, mint például a női öltözők.
A média szintén kommentálta az Egyesült Királyságban zajló vitákat a nem jogi elismerésről szóló törvények megváltoztatásáról. Még a baloldali Guardian-t is bírálat érte amiért a nem jogi elismerésének megkönnyítését célzó törvény ellen szóló vezércikket jelentettek meg.
“Határozottan elítéljük azokat az írókat és szerkesztőket, akik a munkájuk transznő-gyűlölő tartalmával viszályt és gyűlölködést keltenek a LMBTQI közösségekben, és akik úgy gondolják, hogy egyedül nekik van joguk eldönteni, mit jelent leszbikusnak lenni,” szól a leszbikus magazinok nyilatkozata. “Valamint elítéljük azokat a férfikézben lévő média vállalatokat akik profitálni akarnak ezekből a vitákból.”
“Aggodalommal tölt el, hogy ezek az úgynevezett leszbikus magazinok milyen üzenetet küldenek a transz nők felé”
A nyilatkozat így folytatódik:
“Határozottan elítéljük azt a bizonyos feministák által népszerűsített narratívát is, miszerint a transz emberek agresszívak és támadóak. A feminizmus csak akkor fejlődhet tovább, ha leromboljuk és hátra hagyjuk ezt a transzfób narratívát.
Aggodalommal tölt el minket, hogy ezek az úgynevezett leszbikus források milyen üzenetet küldenek a transz nők és a fiatal leszbikusok felé, beleértve a transz leszbikusokat. Világossá szeretnénk tenni, hogy mi nem értünk egyet.
Mint a legnépszerűbb LMBT nőkre irányuló magazinok, úgy gondoljuk hogy a mi felelősségünk, hogy felszólaljunk a transz közösség ellen irányuló félelemkeltő összeesküvés elméletek ellen, és világossá tegyük, hogy a DIVA, Curve, Autostraddle, LOTL, Tagg és Lez Spread The Word magazinok mindig is biztonságos terek maradnak a transz közösség számára.
Negyven évvel ezelőtt, a leszbikusokat elítélték és üldözték. Mostanában a cisz leszbikusok számára jobb a helyzet, de sok helyen még mindig szinte lehetetlen létezniük.
Ugyanez igaz a transz nőkre és a férfiakra valamint a nembináris emberekre is, akik közül sokan hívják magukat leszbikusnak, biszexuálisnak, melegnek vagy queernek. Hasonlóak a küzdelmeink. És ahogy korábban ők és mások támogattak minket, most nekünk kell támogatnunk a transz embereket. Ha nem így teszünk, akkor a történelem rossz oldalára kerülünk.
Minél hamarabb hátra hagyjuk azt, ami elválaszt, és inkább arra koncentrálunk, ami összeköt, annál erősebbek leszünk a minket érő igazságtalanságok elleni harcban.
Nem hagyjuk magunkat szétválasztani.”
Mérgező viták és káros rendszerek
A nyilatkozat aláírói: Carrie Lyell (szerkesztő, DIVA magazin); Linda Riley (kiadó, DIVA magazin); Riese Bernard (társalapító és főszerkesztő, Autostraddle); Merryn Johns (szerkesztő, Curve); Silke Bader (kiadó, Curve és LOTL); Eboné F. Bell (főszerkesztő, Tagg magazin), és Florence Gagnon (alapító és elnök, Lez Spread the Word).
Lyell azt is megosztotta, hogy a jövőben mire számít.
“Remélem, hogy az LMBTQI közösség maga mögött tudja hagyni ezeket a mérgező ‘vitákat’ arról, hogy mit jelent nőnek vagy leszbikusnak lenni, és inkább azoknak a rendszereknek a lebontására koncentrál majd, amelyek valóban károsak. Ez nem fog sikerülni ha nem együtt állunk ki.”
Azt is hozzátette, hogy mennyire fontos felszólalni.
“Láthatóság nélkül sosem lesz egyenlőség, ezért is fontos, hogy a transz emberek és a támogatóik hangosabbak legyenek, mint a becsmérlőink.”
A cikk eredetileg a gaystarnews.com-on jelent meg, fordította: Sebők Alexandra.
A magazinok eredeti nyilatkozata a Diva weboldalán jelent meg. A DapperQ és a GO Magazine az eredeti cikk közlése után csatlakozott a nyilatkozathoz.