Az American Heart Association nemrég egy tanulmányt közölt, ami a transz férfiak és nők között a szívinfarktus kockázatának növekedését állapította meg a cisznemű társaikkal összehasonlítva. Vajon ez következménye a “transznemű életformának”? A tanulmány egy, a transz emberek szempontjait is figyelembe vevő, alapos elemzése egészen más képet mutat.
A University of Wisconsin-Milwaukee szociológusa, dr. Cary Gabriel Costello saját blogjában egy nemrég kijött tanulmányt elemzett. A tanulmányban arról volt szó, hogy a transznemű embereknek cisznemű társaikhoz viszonyítva kétszer nagyobb a szívinfarktus kockázata.
Ebből leggyakrabban azt a következményt vonja le az orvostársadalom és a média, hogy a transz-specifikus terápia ennek a felelőse.
Az elemzés szerzője rávilágít arra, hogy ez a szemlélet teljesen figyelmen kívül hagyja azt a jelenséget, hogy a bármilyen okból diszkriminált, megalázott és bántalmazott emberek esetén is jelentősen növekszik a szív-érrendszeri események kockázata. Az elszenvedők általánosságban rosszabb egészségi állapotnak örvendhetnek és a várható élettartamuk is rövidebb, mint a negatív előítéleteknek nem kitett társaiké. Külön veszélyes rájuk nézve, hogy magában az egészségügyi ellátásban is rengeteg esetben szembesülnek elutasító, akár ellenséges hozzáállással. Ez pedig fokozza annak a veszélyét, hogy nem fognak megfelelő szintű ellátáshoz jutni.
A kifejezetten transzneműekkel szembeni előítéletek is áthatják a társadalmat. Az egészségügyön belül ez különösen erős. Az orvosi vélemény szerint nem edzünk eleget, többet kellene, miközben az edzőtermekben, a mozgásra alkalmas helyeken, öltözőkben gyakran súlyos atrocitások érik azokat a transz embereket, akik mégis próbálnak tenni az egészségesebb életükért. Ugyanígy intenek binder használatával kapcsolatban, miközben a transzmaszkulin embereknek életbevágó, hogy ennek a segítségével jobban el tudjanak vegyülni a társadalomban, csökkentve a szintén egészségi kockázatokat rejtő diszfóriájukat és az őket érő diszkrimináció esélyét. Emiatt gyakran korlátozzák a transznemű emberek számára szükséges hozzáférést, hogy “megóvják a transz pácienseik egészségét”, miközben az ellátás hiányából adódó negatív következményeket nem veszik figyelembe.
Az elemzés kitér a politikai vetületekre is. A konzervatív oldalon gyakran használják a transznemű embereket bűnbakként, kizárólag rájuk fókuszálva hátráltatni a sokkal szélesebb körű nemi esélyegyenlőségi törekvéseket. Mindezt gyakran olyan álságos hangnemben, mintha a diszkrimináció egy nevelési eszköz lenne, hogy visszaterelje az embereket a helyes útra. A transzneműek esetén “segítene nekik kigyógyulni a tévképzeteikből”.
A szerző az áldozathibáztató attitűd visszaszorításra hívja fel a figyelmet, ami nagyban javíthatja minden hátrányos helyzetű kisebbség, így a szexuális és nemi identitás alapú kisebbségek egészségi állapotát.
Mivel az elemzés szerzője amerikai, így amerikai példákat hozott, de a hazai tapasztalatokból is lehetne meríteni. Így a politikai területen az Isztambuli Egyezmény körüli huzavona egy jó példa. Emellett jelentős számú transznemű ember tud saját esetet hozni a magyar egészségügyi ellátásban őt ért negatív hozzáállásra is.